Mariniert Panában - Szövetség Északon, Délen
Kiadta:
James Mariniert
Kiadva: 1951. november 15., csütörtök
PANA - Clark megye legkisebb települése, a maga 226 lakosával. Leginkább távolsági busszal közelíthető meg és James Mariniert kormányzójelölt ezt meg is tette.szerdán, délután 16 óra körül érkezett meg a Fő térre, ahol már "népes" 150-170 fős tömeg várta. Az "Együtt Clarkért!" PAB elintézte, hogy a neves író, Brad Cohen is megjelenjen. A tömeg először meghallgatta Cohen felolvasását, majd következett Mariniert. Mariniert beszéde (részlet):
"Tudom, hogy Pana főleg a munkások kis és összetartó települése. Még innen a pódiumról állva is érzem, hogy egy családias, közösen gondolkodó közösségbe érkeztem. Nos, ezt az összetartást, ezt a családiasságot szeretném megerősíteni, megújítani Cironiában. Mint azt már bejelentettem együtt fogunk működni René West, Cook megyei kormányzójelölttel, így egy déli szövetségesem, támogatóm már akadt. Felmerült a kérdés, hogy először miért pont Cook megyével vettem fel a kapcsolatot először. Azért mert Északon már eddig is sikeres volt a megyék együttműködése, így az északi kapcsolatépítést nem kell még annyira sürgetni. Ám, tudom, nem feledkezhetek meg és nem is akarok közvetlen szomszédainkról. Graham, Perry, Garfield és Osborne megyével is igyekszem majd erősíteni a kapcsolatot, de erről majd következő rendezvényeimen szeretnék beszélni. Addigra megteszem a szükséges lépéseket."
A beszédet lelkes tapssal köszönték meg az összegyűltek. Az "Együtt Clarkért!" PAB két aktivistája forró teával várta a panai polgárokat. A rendezvényen önkéntes alapon támogatni is lehetett a további kampányt. A perselyben 400$ gyűlt össze.
- Clark County Chronicle -
0 0
vissza